Cím nélkül

2010 március 2. | Szerző: Eduma |

 Reggel a gépnél dolgoztam, amikor egy madárszárny rebbenésre lettem figyelmes. Mintha az ablak előtt egy nagy fekete varjú suhant volna el. A második rebbenés már furcsa volt. Nem varjú volt, hanem a fekete zászló. Egy diákunk halt meg. Nem tanítottam, az utóbbi időben ritkán láttam, beteg volt. Szíven ütött.

Félig kábán bemenni az érettségi előtt állókhoz. Amúgy is ólmos fáradtság a tagjaimban.

Programozás. Papíron. Két régi tanítványom kért némi segítséget, de nem sikerült a programot telepítenem, amivel dolgoztunk volna, így maradt a papír. Határozott előnye a dolognak, hogy a papír nem nyaggat érthetetlen hibaüzenetekkel, úgyhogy amikor azt mondom, ez most jó, akkor elhisszük, hogy valóban jó.

Újra érettségi előkészítés. A fáradtság már a minden területen bénít. Valami rejtélyes oknál fogva 5 szám átlagát képtelen voltam kiszámolni.

Haza. Legalább vacsit nem kell főzni, mert tegnap sütöttem egy nagy adag piskótát, hatalmas adag vanília szósszal. Ó…én naív lélek… Bandita úgy döntött, hogy az az ő ebédje és az egészet bekebelezte. Ettől, nem tudom miért, felébredtem.

Este Kingával a koreai sorozat. Van valakinek kilencévesnek való válasza arra, hogy ki az a negyedik ágyas? Mentségemre legyen mondva, amikor rákaptunk, békésen unalmas, egzotikus, nagyokat-elmerengve nézős sorozatnak nézett ki, amelyben gyanús zöldségételeket főztek. Negyedik ágyas után pedig Szegény Dzsoni és Árnika aktuális fejezete. Ja, és a spenót holnapra. Kiváncsi vagyok, ebből is megeszi-e Bandita az összeset holnap délben? 🙂

Csak az a fekete rebbenés …