Nyaralás

2010 július 21. | Szerző: Eduma |

Hétfőn a Vidámpark került terítékre. Nehezen indult. A 4 gyerek 5 féle játékra akart felülni. Ott, Akkor és Azonnal. És persze a Vidámpark is olyan, amilyen. De nem morgok. (Ma este 1/2 8-kor kihirdettem a gyerekeknek, hogy aki valami rosszat mond, az zálogot ad. A zálogot pedig házimunkával lehet kiváltani. Nem akarok zálogot adni, így is van elég házimunkám. Úgyhogy nem morgok 🙂

Néhány békés játék után, mint a századeleji körhinta, dodzsem, kanyargó rögtön belecsöppentünk a mélyvízbe. Egy épület mögül előbukkanva, ott állt előttünk a T-Rex-nek nevezett nagyragadozó. Andrisnak felcsillant a szeme, mert ez kellőképp forgó-pörgősnek bizonyult. A vidámparkban az anyai szeretet új értelmezést nyer, hiszen kiskorú gyermek csak felnőtt kísérővel vehet részt a forgás-pörgésben. Úgyhogy eltökélten felültünk. Számítottam némi kiszámíthatlan fordulatra, ezért az indulás után egy másodperccel becsuktam a szemem, hátha akkor megúszom hányinger nélkül. 5 mársodperc múlva kiderült, jobb lett volna, ha legalább egy menetet kivülállóként nézek végig. Sokkoló élmény, amikor fejjel lefele lógva jössz rá, hogy erre azért nem számítottál. Az elkövetkező óráknak tűnő – vélhetőleg másodpercekre – nem emlékszem. Mikor végre kicsit elcsitult az őrület és úgy tűnt, most már a békés megállás következik, óvatosan kinyitottam a szemem. És megint fejjel lefele lógtunk… Szerintem a tenyeremen keletkezett vízhólyagot akkor szereztem a kapaszkodás során.

Ezután szerencsére több sokkoló élményben nem volt részem, bár a szabad-esés-es tornyok nem voltak a kedvenceim. Andris és Kinga úgy ültek rajta és csevegtek a nem tudom hány ezer méter magasban (igen, tudom… ez csak költői túlzás), mintha egy kávéházban lennének. Én itt is alkalmaztam a korábban bevált technikát, amikor elindult a masina szemem becsuktam. Gyermekeim jókat kuncogtak rajtam, amikor megkönnyebbülten jóval a menet vége előtt szerettem volna többször is kiszállni. Vigyorogva közölték: “Még nincs vége”

Lézer dodgemeztünk, rendes dodgemeztünk, minden féle forgó-pörgőztünk. Végül is jó volt, nem sokkal záróra előtt jöttünk el. Azért azt nem írom ide mennyibe került ez a kaland, de Lackó, amikor meghallotta a befizetett összeget, közölte, hogy ennyiből egy érintőképernyős mobilt is vehettünk volna. Igaza volt (Bár csak nagyon egyszerűt 🙂